Legenda szép Hedvigről és a vágbesztercei boldogtalan szerelemről

A XVI. századi Közép-Európa szimbólumai az I. Ferdinánd és Szapolyai János közötti harc a Cseh és Magyar Királyság trónjáért, illetve számos elveszített ütközet, mint a mohácsi csata, ahol az oszmán hadsereg legyőzte a II. Lajos vezette magyar hadsereget.

Ezek voltak az idők, amikor a lovagi becsületkódex volt érvényben és minden leendő lovag ismerte a nyolc erényt, melyhez hozzátartozott:

az igaz élet
a hit
a bűnök megbánása
az alázatosság tanúsítása
az igazságosság szeretete
az irgalmasság
a becsületesség és nagylelkűség
kibírni az üldözést

Az akkori Magyar Királyságnak a legelismertebb, de egyszerre a legbrutálisabb harcosa Podmaniczky László (szlov. Ladislav Podmanický) volt. A vaskezű kormányzásáról lett híres, ennek köszönhetően elég rövid idő alatt birtokába vette majdnem mindenvárat és várost a vágbesztercei járásban, csak egyet - Budatint kivéve.

Podmaniczky László az unokái, János és Rafael példaképe lett, akik testvérek voltak, és a nagyapjuk halála után a Podmaniczky vagyon egy részét megörökölték. A fő székhelyük egy meredek dombon, a Vág folyónál épült vágbesztercei vár volt. Figyelembe kell vennünk a tényt, hogy a testvérek a lovagi kódex szerint voltak nevelve, de szakadatlan háborúkkal teli időkben éltek, és mindez rossz hatást gyakorolt rájuk, ami sok tettükben példátlan brutalitásba csapott át. Rablásaikról lettek híresek, amelyek nemritkán gyilkossággal, kétségbeeséssel és ártatlanok könnyeivel jártak együtt. Annyira nagy hatalmuk és erejük volt, hogy senki nem volt képes legyőzni őket, sem a bűnhullámot megállítani egészen addig, amíg egy találkozás 1545-ben (vagy 1543-ban) arra indította őket, hogy a király alattvalói legyenek. János és Rafael mindig együtt tervezték az utazásaikat és együtt indultak el. Azonban egyszer János szólt az öccsének: „szerintem elég erősek és tapasztaltak vagyunk. Próbálhatjuk, hogy szétválunk a legközelebb utazáson. Én a hadsereg egy részével együtt megyek Morvaországba, te pedig Zsolna irányába, Kiszuca völgy és Jablunkai-hágón keresztül Sziléziába indulj el.” Rafaelnek tetszett az ötlet, a testvérek kezet fogtak és később így is tettek. Az utazás pár napja múlva, Rafael hírnökei tájékoztatták, hogy hat, velük szemből jövő kocsit láttak, sőt az egyikben utazik egy sziléziai nemes Hedvig nevű lányával együtt. A váratlan találkozás a széplánnyal indulatba hozta Rafaelt, és meg akarta szerezni a leányt. Azonban tudta, hogy a cél eléréséhez vezető egyetlen út az, ha brutálisan megtámadja a kíséretet. Rafael leugrott a lóról és a lovagokkal együtt megtámadta a lengyeleket. A nemest és alattvalóit vastag kötéllel kötözték meg, és bedobták a hegyi folyóba, a szép Hedviget pedig felültették a Rafael kocsijára, aztán azonnal elindultak vissza. Még ezen az éjjel visszatértek a vágbesztercei várba, és a lányt bezárták egy őrzött szobába. Csak egy személy, egy idős nő hozhatta neki az ételt és az italt. A szerelmes Rafael azonnal szerelmet vallott, de Hedvig visszautasította, amitől frusztrált lett. Eközben a sebesült lengyel nemes kiszabadította magát a kötelek közül és eljutott a legközelebb házhoz, ahol a segítséget kapott. Ennek köszönhetően visszatérhetett Sziléziába, és elmesélte a fiának, mi történt. A bátor fiatalember úgy döntött, hogy megmenti az egyetlen, édes húgát és szervezett egy hadjáratot a vágbesztercei várhoz.

Az öccse kalandjáról semmit nem tudva, János visszatért Vágbesztercére, és tudomást szerzett a széplánynak és Rafael boldogtalan szerelmének történetéről, ezért meg akarta ismerni a lányt, aki megváltoztatta az öccsét. Az öccse beleegyezése nélkül berontott az őrzött szobába, ott meglátta Hedviget és meg akarta kérni a kezét. Az ugyanazon lány iránti hatalmas szerelem elválasztotta a testvéreket, akik őrületükben huzakodni kezdtek a lány szeme előtt. A férfiak látván Hedvig ijedten kiabált, amivel elérte, hogy a szolgák berohantak a szobájába, szétválasztották a testvéreket és a szobájukba vezették őket. Hajnalban János kesztyűt dobott Rafaelnek, azáltal párbajra hívta, amelyre három nap múlva került volna sor. Amikor a társaik megtudták ezt, a saját jövőjüket féltve, próbálták kibékíteni a testvéreket és meggyőzni őket, hogy csak akkor erősek, amikor együtt vannak. Ezért javasolták, hogy sorshúzással eldöntik, ki kéri meg a lány kezét. A szerencse Jánosnak kedvezett, viszont az öccse csak a dühét és szomorúságát palástolhatta. Az esküvőre való készülődés után pár nappal udvari informátorok hoztak egy hírt, miszerint Szunyoghék elhagyták Budatin várát, mert a császár az udvarába hívatta őket. A testvérek már hosszú idő óta készülődtek Budatin meghódítására, most adott a lehetőség. Habozás nélkül megszervezték a hadjáratot és elindultak. Rafael kihasználta a helyzetet és indulás után pár órával színlelni kezdett, hogy rosszul érzi magát és a bátyjával való beszélgetés után visszatért a várba. Ott megint próbálta meggyőzni lengyel lányt, hogy szereti, viszont ő ellenállt és fenyegetni kezdte, hogy jön érte a szeretett férfi és megbosszulja őt. A nagy vágy és szerelem gyűlöletté vált, Rafael megfenyegette, hogy vagy ő lesz a férje vagy senki. Rafael lefutott idős nőhöz, aki hozta a lánynak az ételt és összebeszéltek, hogy megmérgezik Hedviget, a bátyja soha nem fog rájönni, mit történt. A méreget belekeverték a borba, aztán Rafael meghívta a lányt ebédre, hogy bocsánatot kérjen tőle. Ő elfogadta a meghívást, és amikor már a szájához emelte a poharat, a szobába berohant egy őr, mondva, hogy ismeretlen lovagok támadják a várat. Rafaelnek sikerült elmenekülnie a hátsó kapun, viszont kiderült, hogy az ismeretlen lovag Hedvig bátyja, aki húga segítségére sietett. A testvérek és a hadseregük elvittek magukkal értékes tárgyakat és mielőtt távoztak, felgyújtották a várat. Rafaelnek sikerült elérni Jánoshoz és beszámolni a támadásról, azután úgy döntöttek, hogy meg szeretnék menteni a vagyonukat és visszatértek a vágbesztercei várba. Amikor odaérkeztek kiderült, hogy a hamun kívül semmi nem maradt, se zsákmány, se szép lengyel lány. Ez után a felismerés után eldöntötték, hogy helyre fogják állítani a várat, és hogy csak együtt fognak élni. Tudomásul véve azt, hogy visszaéltek a bizalommal és hogy meggyengültek, arra a következtetésre jutottak, hogy behódolnak királynak, ő pedig megkegyelmezett nekik.

A Podmaniczky testvérek halála után a vágbesztercei vár nagysága kezdett elmúlni. 1895-ben a vár romjait Popper Lipót báró vette meg, aki az Osztrák-Magyar Monarchiának az egyik leggazdagabb családjából származott. Csak 2007-ben kezdték biztosítani a romokat, illetve helyreállítani és újjáépíteni a várat. Jelenleg a munkálatok a végükhöz közelednek, mi pedig örvendezhetünk a szép kilátásnak és a lovagok, rablók történetének, akiknek a sírja a vágbesztercei templomban található.