Benyovszky Móric - Szlovák (?) a nagy tengereken

Benyovszky Móric (szlov. Móric August Beňovský, lengy. Maurycy August Beniowski), utazó, katona, kalandor és Madagaszkár első királya volt. A személyes feljegyzések és a naplója biztosították a hírnevét. Azok alapján 1790-ben Londonban kiadták a „Memoirs and Travels” című könyvet, ami gyorsan bestsellerré vált, és sok nyelvre lefordították. Az ő utazónaplója a Csendes-óceán északi részén volt értékes információforrás a nagy matrózoknak, olyanoknak, mint James Cook és Jean La Perouse. Ő az egyik szlovák, akinek nemzetségét vitatják. Mint a nemesség tagja hivatalosan használta a magyar nyelvet, de vannak olyen források, amik tanúsítják, hogy nem hivatalosan beszélte a szlovák nyelvet/dialektust. Szóval, feltételezhetjük, hogy szlovák volt, aki a Magyar Királyság területén élt.

Benyovszky Móric 1746-ban született Verbón (szlov. Vrbové) – ma község Szlovákia területén, akkor a Magyar Királyság területéhez tartozott, Mária Terézia uralkodásának kezdetétől. Egy nagycsaládban született – (13 testvére és féltestvére volt) az apja – Samuel Beniowski magyar huszárezredes, és Anna Róża a gazdag Révay nemzetségből származott. 15 évesen vonult be a hadseregbe. Az ő jogi problémái pár évvel később kezdődtek, a szülei halála után, amikor küzdelem folyt a testvérek között az édesanya hagyatékáért. A naplójából származó források szerint abban az időben az osztrák hadseregben harcol Sziléziáért, mégis ez nem akadályozta abban, hogy vitatkozzon a családjával és megszerezze az édesanyja tulajdonának egy részét 1765-ben, amiért bíróság elé is állították. Hogy ne ítéljék el, az asszonyával Anną Z. Horsch-sal elmenekült Lengyelországba, ahol 1768. május 20-án összeházasodtak egy Wielkanoc nevű községben, Miechów mellett.

Tisztában volt a magyar joggal, ami előírja, hogy aki nem jön a tárgyalásra és külföldre menekül, és szeretne visszajönni, akkor azonnal letartóztatják bírósági ítélet nélkül. Ebben az összefüggésben, tudta, hogy sosem fog hazamenni. Abban az időben, a Lengyel Köztársaság területe fenyegetve volt, és a függetlenség védelmében a lengyel nemesség szövetsége 1768-ban megalapította a bari konföderációt, amely Stanisław A. Poniatowski király és az őt támogató orosz hadsereg ellen irányult.

A konföderalisták háborút hirdettek Oroszországgal szemben és harcoltak, hogy megvédjék a Lengyel Köztársaság lassan elfoglalt területeit, többek között Krakkót, Jasna Górát, Lánckoronát és Rzeszówot. A háború az orosz és királyi hadsereg ellen több mint négy évig tartott, és 100 000 ember vett részt, mégsem sikerült megvédeni ezeket a területeket, és 1772-ben történt meg Lengyelország első felosztása, egy megállapodás az Orosz Birodalom, a Habsburg Birodalom és Poroszország között. Mint Benyovszky Móric írja, ő csatlakozott a konföderalistákhoz és részt vett a harcban, és ennek eredményeként az oroszok foglyul ejtették és elküldték Kazánba. Utána, egy sikertelen menekülési kísérlet után a kamcsatkai Bolsereckbe száműzték. Ott elkezdett szőni egy új menekülési tervet és összeesküvést, ezeknek köszönhetően neki és egyéb száműzötteknek sikerült elfoglalni a települést valamint a Szent Péter és Pál gályát – egy kis vitorlás és evező hajót, a fedélzetén 96 ember volt, köztük 9 nő. Benyovszky két zászlót akasztott az árbocra – a Lengyel Köztársaság és a Magyar Királyság zászlóját. A menekülők kerestek egy megfelelő utat Európába, ami a Csendes-óceánon és a Jeges- tengeren keresztül vezetett, aztán elindultak délre. Így kezdődött el az óriási tengeri kaland. Együtt felfedeztek pár szigetet az Aleut szigetvilágban, és Benyovszky Móric dokumentálta az egész utat a Naplójában. Leírta a vitorlázását kis japán szigetek körül a Riukiu szigetvilágban, vagy a Formosa szigetet – Taiwant. Mégis a szibéria végéből történő menekülés hajótöréssel zárul Makauban. A francia gyarmatosítók Makauban krónikákban dokumentálták, hogy Benyovszky és társai hajótöröttekként érkeztek egy fa tutajon, Magyarország és Lengyelország zászlói alatt. A járművek hiánya azt jelentette, hogy a túlélőknek Makauban kellett maradniuk, és Benyovszky a franciák érdeklődésének középpontjába került. Azok a szlovák-magyar szökevény történetei iránt érdeklődtek, és felajánlották, hogy elviszik Párizsba, ha cserébe segít nekik gyarmatosítan Madagaszkárt.

Franciaország királya kiosztott neki egy katonai csoportot, fegyvereket és kellékeket biztosított a kolónia építéséhez. 1774. február 14-én a hajó Benyovszky Móriccal az élen befutott a madagaszkári Antongil-öbölbe. Ott elkezdte a Luisburg bázis építését (a francia király tiszteletére nevezte el így), mégis a feltételek nagyon nehéznek bizonyultak: az éghajlat, betegségek és az egyes törzsek harcai a franciák elle azt okozták, hogy Luisburg függött a már gyarmatosított, Madagaszkártól keletre fekvő, Reunion szigettől.

Benyovszkynak sikerült a nehézségek és a reunioni kormányzó kifogása ellenére, a történelemben először, 1776-ban egyesíti az egész madagaszkári szigetet, amit az ottaniak megköszöntek, és ezt a címet adták neki: ampasakabé – király. Az ottaniek függetlenséget akartak a franciáktól, de M. Benyovszky meggyőzte őket, hogy kizárólag Reunion kormányzója okoz problémát nekik, és biztosította őket, hogy meg fogják kapni a támogatást a Francia Királyságtól, és együtt fognak működni Franciaországgal. Utána Benyovszky Móric király nélkül hagyja a szigetet, és másodjára indul útnak a régi kontinensre. Benyovszky, mint ígérte, úgy is tett, és Párizsban megbeszélte a problémát Reunion kormányzójával és tárgyalt arról, hogy Madagaszkár az ő vezetése alatt a francia korona alárendeltsége lehessen, végül azonban nem kapott támogatást. Az utazó tetteinek hírére Mária Terézia semmissé tette a vele szemben felhozott összes vádat, valamint grófi címet és címert adományozott neki. A büszke gróf Benyovszky vett egy rezidenciát Vieszka községben (mai nevén Beckókisfalu, szlovákul Beckovská Vieska), és egy bizonyos ideig feleségével élt itt.

A már ismerős utazó és világjáró különböző ismeretségeket és barátságokat kötött, többek között Benjamin Franklinnel, aki akkor az USA nagykövete volt Párizsban. Fő feladata Európában az volt, hogy tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államok békeszerződéséről Angliával, amelynek eredményeként 1783-ban Párizsban aláírták a Versailles-i békét, lezárva ezzel az amerikai függetlenségi háborút. A merészségéről, nagy vízióiról és tapasztaláról ismert Benyovszky Móric támogatni akarta az amerikai hadsereget, és elment az USA-ba még 1782-ben, ahol felajánlatotta George Washington elnöknek, hogy létrehozza az Idegenlégiót, ami tud harcolni a függetlenségért, mégis, a találkozás nem volt sikeres. Ő nem adta fel és magállapodást kötött egy amerikai céggel, hogy kezdjenek el kereskedni Madagaszkárral (legvalószínűbb, hogy rabszolgákkal). Ebből az alkalomból Benyovszky elindult a „saját” szigete felé, de a rossz idő egy kis szünetre kényszereítette Braziliában. 9 év után az utolsó tartózkodásától hősünk eljutott Madagaszkárra, és a bennszülöttek kitüntetéssel köszöntötték a „királyukat”.

Benyovszky azonnal elkezdett építeni egy Mauretania nevű bázist, ami utalt az ő saját nevére. Miután meghallották, hogy visszatért a szigetre és megtudták az utazási terveit, a franciák elfordultak tőle és harcokat kezdtek Madagaszkár területéért. A lakosok az ampasakabéjuk vezetésével az élen sokáig védekeztek, mégsem volt semmi esélyük az összecsapásban a francia ágyúkkal szemben… és 1786. május 23-án az egyik lövedék halálosan megsebesítette Benyovszkyt, és ezzel véget vetett a szlovák-magyar hódítások rendkívül érdekes történetének. A halála után Madagaszkárra kalózok jöttek, akik könyörtelenül kihasználták a bennszülötteket, rabszolgasorba taszítva őket. Káosz uralkodott és közel száz év múlva, 1883-ban a franciák teljes ellenőrzést gyakoroltak a szigeten.

Mint gondolni lehet, a történetek Benyovszky Móric naplójában csak látomások és narratívák, amik gyakran nem igazak. Mégis azt hitte, hogy a hozzájárulása a meghódított vagy felfedezett, akkor ismeretlen földterületek megismertetéséhez elősegíti a pozíciójának növekedését és kiváltja az európai királyok rokonszenvét, akik pénzforrást biztosítanak neki egy hadsereghez, valamint készleteket és hajókat adnak, amelyek szükségesek voltak a gyarmatosítási álmainak megvalósításához.

Az intelligenciáján, okosságán és bátorságán felül, kiemelkedett a kapcsolatteremtő képessébe. Amikor Londonban volt, akkor összebarátkozott Jean Hyacinthe de Magellannal, a The British Royal Society tagjával, akinek a neve nem véletlen, mert állítólag a dédapja maga Ferdinánd Magellán volt, aki először hajózta körül a földet. Benyovszky halála után Jean de Magellan megőrizte a naplóját és a feljegyzéseit, amiket át akart adni William Nicholsonnak, ahogy ő lefordítsa angolra. Először publikálták és adták ki Benyovszky Móric visszaemlékezéseit a Memoirs and Travels c. könyvben 1790-ben. Csaknem hét évvel később lefordították lengyelre, mégis, a fordító próbálta másként értelmezni a vele történteket, és meglengyelesítette Benyovszkyt. Az utazó története sok akkori alkotót inspirált. Maga Juliusz Słowacki írt elbeszélő költeményt „Beniowski” címmel, aminek a szövege a bari konföderációhoz kapcsolódik. Csak sok év után tették közzé az utazási feljegyzések megbízható fordítását, melyet Edward Kajdański készített, és 1995-ben adták közre lengyelül. Amikor Londonban először kiadták a könyvet, a Magyar Királyság területén a szlovák nemzeti identitás újjáéledt, és 40 évvel a szlovák nyelv hivatalos kodifikációja előtt Samuel Čerňanský lefordította a Memoirs and Travels-t szlovákra! Magyarra a könyvet csak 1888-ban fordította le Jókai Mór, de az sok hibát tartalmazott.

Benyovszky Móric története a mái napig inspirálja a művészeket, ez alapján sok játékfilmet és könyvet készítettek az egész világon. Én pedig, mint tengerész különösen szeretem, és büszke vagyok rá, hogy egy honfitársam volt az első európai, aki leírta Szibériát, felfedezte az északi Yukon régiót, Unimak és Okinawa szigeteit, és átszelte az összes óceánt. Személye példa arra, hogy mi, a visegrádi országok állampolgárai, nagy vizeket meghódíthatunk és utazók lehetünk, befolyásolva a világ sorsát. És Benyovszky Móric mind a szlovákok, mind a magyarok, mind a lengyelek hőse.