A tizenötödik század vége és tizenhatodik század eleje Közép-Kelet-Európában a lengyel Jagelló-dinasztia magyarokkal kötött szövetségének, valamint a mai Dél-Szlovákiáig terjedő Oszmán Birodalommal folyatott háborúknak a szimbóluma.
Lengyelország és Magyarország sorsa már évek óta összefonódott, mégis Szapolyai Borbála, Hedvig tessényi hercegnőnek és Szapolyai István magyar nádornak és bárónak a lánya, rendkívül szerény, istenfélő és érzékeny lengyel királynőként vált ismertté. I. Zsigmond lengyel király és litván nagyfejedelemmel kötött házasságának kellett volna megerősítenie a Habsburgok elleni a lengyel-magyar szövetséget. A „szerelmük” története a trencséni várban kezdődött, melyet a lengyel uralkodó gyakran látogatott. A negyvennégy éves I. Öreg Zsigmond a házasságra engedélyt kért a magyar királytól II. Ulászlótól (a magánéletben testvérek voltak), amit aránylag gyorsan meg is kapott, és az eljegyzésre 1511. december 2-án került sor, szintén a trencséni várban. Egy hónap múlva Krakkóban volt az esküvő és Borbála megkoronázása, a házasság viszont csak három évig tartott és a királynő halálával ért véget 1515. október 2-án, ami valószínűleg a szülés utáni komplikációkból eredt.
Trencséni vár és Szapolyai István sorsai összekötöttek egy másik szerelmespárt is, akikről a szerelem kútja szól. Ebben az időben volt a közel 150 éves török uralom, ami balsorsot és rengeteg problémát hozott az akkori Magyar Királyság lakosságának. Ebben az időben Szlovákia délkeleti területe számos harc és sztrájk központja lett. A legenda szerint egy nap a trencséni várban letartóztattak egy szép Fatima nevű török leányt, török katonákkal együtt. A szerelme, aki egy gazdag török pasa volt, ki akarta szabadítani Fatimát, ezért drágaköveket ajándékozott Szapolyai Istvánnak.
Ő pedig nem fogadta el az adományt, hanem azt a feltételt szabta Omarnak, hogy ha vissza szeretné szerezni a kedvesét, akkor a várban kell lennie egy közvetlen vízforrásnak. A feltételt azzal indokolta, hogy azon időben Magyarország vízhiánnyal küzdött. Omar és török társai vízkeresésbe kezdtek. Három év és 300 ember halála után ásták meg a 80 méteres kutat. A pasa vizet hozott a magyar bárónak és könnyes szemmel azt mondta: „van vized, de a szíved keményebb, mint a kő, amibe a kutat fúrtam.” Szapolyai István megtartotta a szavát és szabadon engedte a szép Fatimát. Mikor a szerelmesek elhagyták a trencséni várat, a Fatima fején levő zápoly (egy sál) kioldódott és megakadt egy fa ágán, amellett 1550-ben egy Závoj nevű vendéglő épült. Később átrendezték étteremmé, ami mai napig áll és a neve Fatima.
Válasszon nyelvet:
TÁMOGASS MINKET ÉS ADOMÁNYOZZ!
Bankszámlaszám:
PL 19 1600 1462 1828 2254 4000 0001
LÁTOGASS EL A VISEGRAD COETUS ASSOCIATION: